Bemutatkozás

2019. október 1-én létrejött Nemzeti Tehetség Központ Közhasznú Nonprofit Kft (NTK), a magyar tehetséggondozás kiemelt, állami tulajdonú intézményi szereplője.

Elsődleges feladata a fiatal tehetségek felismerésének segítése és a tehetségek gondozása, de emellett közösségépítő és mentoráló szerepet is vállal, kutatásokat végez, szakmai programokat valósít meg.

A központ szolgáltatásával eddig több tízezer fiatal tehetség találkozott, számos képzés, program került megvalósításra mind a tehetségek, mind az őket támogató szakemberek részére.

„Az országban 39 Minősített Tehetséggondozó Műhely működik, a tehetséggondozásban közel 155 munkatárs, közöttük pedagógusok, mentorok, képzési szakemberek vesznek részt.

Nemzeti Tehetség Központ honlapja