A tehetséggondozás legnagyobb célcsoportját iskolás korú gyerekek alkotják, akiknek két alapvető közege az iskola és a család. Idejük legnagyobb részét ebben a két közösségben töltik, így a tehetségük felismerésére és későbbi kibontakoztatására tanáraik és szüleik tudnak a legnagyobb hatással lenni.
Kutatásunkban a család és az iskola viszonyrendszerét vizsgáltuk meg, azzal a céllal, hogy kiderüljön, hogyan tudja ez a két szereplő a legoptimálisabban fejleszteni a tehetséges gyerek képességeit, együttműködésükre milyen jól működő gyakorlatok léteznek, és esetlegesen milyen gátjai lehetnek annak. A kötetben bemutatjuk, hogy a szülők elsősorban a rendelkezésükre álló társadalmi és kulturális erőforrások függvényében képesek támogatni gyermekeiket képességeik kibontakozásában, ám szerepük így is jelentős, még anyagi erőforrások híján is sokat tehetnek gyerekeik érzelmi támogatásában, a pedagógusokkal és a szakemberekkel való kapcsolattartásban, a folyamatos nyomon követésben. Az iskola szerepe pedig abban meghatározó, hogy bevonja a családokat a tehetséggondozás folyamatába, mert anélkül szinte biztosan nem lehet az ő munkája sem sikeres. A tehetséggondozás akkor lesz a lehető legeredményesebb, ha az intézmény illetve a család által biztosított különböző erőforrások összeadódnak, egymást kiegészítve, segítve hozzájárulnak a tanuló tehetségének kibontakozásához. A két szereplő tehát egymásra van utalva, együtt érhetik el az optimális eredményt és a nagyobb sikert, és mindennek alapja a köztük zajló kommunikációban keresendő.
Kötetünket tehetséggondozó szakembereken túl ajánljuk minden pedagógusnak és szülőnek is.