A motiváció tehetséggondozásban betöltött szerepét évtizedek óta mind az elmélet, mind a gyakorlat felismeri és elismeri. A kötet kiinduló kérdésfelvetése, hogy vajon a motiváció feltétele-e a tehetséggondozásban való részvételnek, vagy pedig a motiváció alakítása, formálása a tehetséggondozás feladata.
A kiadvány alapjául szolgáló kutatás azt vizsgálta, hogy a tehetséggondozó programokba belépő tanulókra milyen motivációk jellemzők, és ezek hogyan változnak a programban eltöltött idő alatt (az első és a második évben). Az eredmények megerősítették, hogy a pedagógusok által biztosított, személyre szabott támogatás kulcsfontosságú a tehetséggondozásban részt vevő tanulók fejlődése szempontjából, ezt az egyéni bánásmódot igénylik és hasznosnak is tartják az érintettek. A kutatás eredményei rávilágítottak arra is, hogy a tehetséggondozásban részt vevő diákok magas szintű önszabályozással jellemezhetők, azaz önmagukat motiválják a tanulás során, és e téren meglehetősen tudatosak. Erre a magas szintű önirányításra eredményesen lehet támaszkodni a tehetségmentorálás során, és tovább fokozható a diákok énhatékonysága is saját fejlődésük alakításában. Minden olyan tehetségtámogató tevékenység tehát, amely többet kínál a szakkörök és versenyfelkészítések formájában megvalósuló jelenleg elterjedt gyakorlatnál, növelheti éntudatosságukat, saját fejlődésükbe vetett hitüket és a tehetséggondozó programba való fokozottabb involválódásukat. Ehhez járulhat hozzá például a tehetségmentorálás is, amely a Nemzeti Tehetség Központ Minősített Tehetséggondozó Műhelyek programjának egyik kulcseleme.