Kötetünkben egy olyan kutatás eredményeit tesszük közzé, amely azt próbálta tetten érni, hogy hogyan hat az iskolák tehetséggondozó munkájára a pedagógusok tehetségesekkel kapcsolatos attitűdje, hogyan hatnak a pedagógusok meggyőződései a tehetségazonosítás és a tehetséggondozás folyamatára.
Mindaz ugyanis, ahogyan a pedagógusok vélekednek a tehetségről, a tehetséggondozásról, alapjaiban határozza meg az ezzel kapcsolatos munkájukat. Aki abban hisz, hogy a tehetség nem elég a sikerhez, ha nem párosul tudatos, tervezett, kemény munkával, az ezt az attitűdöt adja tovább. Az a tanár, aki hisz a tehetség fejleszthetőségében, a munkáját is úgy szervezi, hogy hangsúlyt helyezzen erre a feladatra. Aki úgy gondolja, hogy a tehetség mindenképpen utat tör magának, az kevesebb energiát fordít a tehetségek azonosítására és támogatására.
A pedagógusok előzetes hiedelmei rejtett forgatókönyvként működnek, megjelenhetnek a pedagógiai magatartásukban, hátráltathatják az innovatív pedagógiai gyakorlatok elterjedését és a komplex tehetséggondozó programok fontosságának felismerését is. Könnyen belátható ugyanakkor, hogy ha a pedagógusok hiedelmek helyett a korszerű tehetséggondozás pedagógiai elveit ismerik és alkalmazzák, az jelentősen fokozza a tehetséggondozó tevékenység eredményességét is.
Éppen ezért ez a kötet segít abban, hogy megismerjük, hogy mely területeken teljesítenek kiválóan a pedagógusok, mit gondolnak a tanár és a család viszonyáról a tehetséggondozásban, hogy másként vélekednek-e a vezetők, mint a tanárok, van-e eltérés a tehetségpontokként működő iskolák pedagógusa és más kollégáik között, vajon az iskolai órák keretei között, vagy külön órákban látják a tehetséggondozás sikerének a titkát?
A kötet fontos kérdésekre ad választ és hasznos nem csak pedagógusok, intézményvezetők, hanem a tehetségeket nevelő szülők számára is.