Tehetséges pedagógus

A Tehetséges pedagógus című kötetben egy kutatás eredményeit mutatjuk be, melyet azzal az elsődleges céllal végeztünk el, hogy a pedagógusképzés és -továbbképzés szempontjából is hasznos javaslatokat fogalmazhassunk meg a kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusok szakmai fejlődésének támogatására. A pedagógusképzés aktorain és az iskolavezetőkön kívül azonban minden tehetséggondozó szakember számára hasznos lehet az elolvasása.

Minden szakmának megvannak a kiválóságai, azok a munkavállalók, akik az adott területen tehetségesek. Így van ez a pedagógusok esetében is, viszont az ő munkavégzésük közvetlen hatással van a tehetséges gyerekek esélyeire, jövőjére, tehetségük kibontakozására. Fontos tehát tisztában lennünk azzal, hogy a tanári kiválóságot miről lehet felismerni, kik azok, akiket tehetséges pedagógusnak gondolunk, mi jellemző rájuk, és van-e mód arra, hogy a valakiben szunnyadó pedagógiai tehetséget segítsük kibontakozni.